Így készült a Harry Potter

A Warner Bros. bejelentette, hogy stúdiótúrákat tervez a Harry Potter sorozat forgatási helyszínén. Az egyedülálló túra során a látogatók betekinthetnek mindenidők legsikeresebb filmsorozatának kulisszatitkaiba, és megtapasztalhatják, hogy mennyi apró részletnek kell stimmelnie egy működőképes díszlet megalkotásához, és mi az, amit nem mutat meg a kamera.
A Londoni Warner Bros. stúdiótúra – Így készült a Harry Potter keretében zajló látogatások 2012 tavaszán indulnak a Warner Bros. leavesdeni stúdiójában, amely több mint tíz éven keresztül a Harry Potter forgatások helyszínéül szolgált. A túra során megtekinthetők lesznek a nyolc Harry Potter filmben használt eredeti díszletek, jelmezek, kellékek és filmes trükkök. A három órás túrán lesz számos újdonság, például a látogatók besétálhatnak a Harry Potter filmekben szereplő néhány emlékezetes helyszínre, többek között a varázslóképző nagytermébe és Dumdledore irodájába. A sorozat számára készült egyik első díszletet, a varázslóképző nagytermét 2000-ben építették a sorozat első filmje, a Harry Potter és a bölcsek köve számára. A BAFTA-díjas produkciós tervező, Stuart Craig által tervezett terem körülbelül 36 x 12 méteres, kőpadló borítja és a filmekben használt asztalok és padok is megtalálhatók benne. Dumbledore irodája a Harry Potter és a titkok kamrája számára készült, és itt található többek között a Griffendél kard és Dumbledore antiknak tűnő könyvekkel körbevett íróasztala is. Az iroda falán rengeteg olyan festmény lóg, amelyet kifejezetten a film számára készítetek, köztük szerepel kettő, amely magát Dumbledore professzort ábrázolja. A jegyeladás megkezdésének dátumát az év későbbi részében jelentik be, de az érdeklődők már most ellátogathatnak a www.wbstudiotour.co.uk website-ra, hogy miután regisztráltak, folyamatos tájékoztatást kapjanak a Londoni Warner Bros. stúdiótúra – Így készült a Harry Potter-rel kapcsolatban.

2011.03.21. 17:15, émy (forrás: premierfilm.hu) Vissza a bloghoz
Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 

HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77    *****    Augusztus 26-án Kutyák Világnapja! Gyertek a Mesetárba, és ünnepeljétek kutyás színezõkkel! Vau-vau!